Akadálymentes verzió DE EN HU
KiállításokProgramokRendezvényhelyszínGyermekek kastélya
 

Duális képzési program

Várjuk a hallgatók jelentkezését!

Duális képzési program

A képzési forma rövid bemutatása, jelentősége:

A turizmus a nemzetgazdaság kifejezetten gyakorlatorientált területe, éppen ezért kiemelten fontos, hogy felsőoktatási tanulmányaik során a hallgatók az elméleti ismeretek mellett gyakorlati ismereteket is szerezhessenek. A vendégekkel való kommunikációt, a speciális üzemeltetési és gazdálkodási feladatokat, a marketinghez és menedzsmenthez kapcsolódó kérdéseket elsajátítani elsősorban valódi munkahelyi környezetben lehet. A szakmai gyakorlóhelyen eltöltött idő lehetőséget teremt a gyakornokoknak olyan látogatói szokások megismerésére is a napi munka során, amire a tankönyvekből nem nyílik lehetőség. A képzésben résztvevő fiatal kollégaként kapcsolódik be lépésről lépésre a gyakorlati hely mindennapjaiba. A párhuzamos elméleti és gyakorlati képzés, a hallgatók szakmai szocializációja piaci körülmények között, valós turisztikai környezetben, lehetőséget biztosít az értékrendszer kialakítására, a csapatmunkában, a munkatársakkal való együttműködésben szerzett tapasztalatok gyarapítására, a felelősségvállalásra, a szakmai és emberi kapcsolatrendszer kiépítésére.

A Szent István Egyetem Turizmus-vendéglátás alapképzési szakának duális képzési formában indítását a Gödöllői Királyi Kastély örömmel fogadta és ahhoz szívesen csatlakozott. A duális képzést nagyon fontosnak, az Egyetemet pedig tapasztalt, megbízható, az oktatásért elkötelezett partnernek gondoljuk. Véleményünk szerint ez a képzési forma minden olyan érvet magában foglal, ami egy gyakornokorientált vezetőben megfogalmazódik, köztük a későbbi munkatársak kiválasztásának lehetőségét is.

A jelentkezés módja és határideje:

Amennyiben szeretne minket választani felsőoktatási tanulmányai szakmai gyakorlóhelyeként és szakmai tapasztalatokat szerezni a kulturális turizmus területén, kérjük az allaspalyazat@kiralyikastely.hu e-mail címre küldött fényképes önéletrajzzal és dr. Ujváry Tamás ügyvezető igazgató úrhoz címzett motivációs levéllel tegye ezt meg. Utóbbiban ne felejtsen el kitérni arra, hogy miért választotta a turizmus-vendéglátás szakot, illetve a Gödöllői Királyi Kastélyt, és hogy melyek a jövőbeli elképzelései a szakterületen.

Amennyiben Ön a gyakorlat időszakára szállás biztosításában is segítségünket kéri, ezt is jelezze. Kérem, az e-mail tárgyaként tüntesse fel: jelentkezés duális képzésre_SZIE_az ön neve

A jelentkezéseket folyamatosan várjuk, de a beérkezés legkésőbbi határideje: 2018. május 31.

Az önéletrajzon megadott e-mail címére küldjük majd ki a felvételi beszélgetés időpontjáról szóló értesítést, melyre várhatóan 2018. június 1 – 15. között kerül sor. 

A kiválasztás eredményéről a felvételi beszélgetést követő 15 napon belül, de legkésőbb június 30-ig értesítjük a jelentkezőket az önéletrajzon közölt lakóhelyre (postacímre) megküldött írásbeli értesítésben.

A kiválasztás során vizsgált szempontok:

A turizmus-vendéglátás szakterületen való eredményes helytálláshoz a tárgyi tudás és a helyismeret, valamint a nyelvtudás mellett számos egyéb kompetenciára is szükség van. Éppen ezért az interjú során kíváncsiak vagyunk a jelentkező személyiségére, általános intelligenciájára, kapcsolatteremtő- és kommunikációs készségére, érdeklődésére és motiváltságára,  problémamegoldó képességére és kreativitására is.

 

További információt kaphat:

https://gtk.szie.hu/oktatas/alap-es-osztatlan-kepzesek/turizmus-vendeglatas-ba/dualis-kepzes

 



Nyomtatóbarát verzió:  Nyomtatóbarát verzió

Megosztás:  

European Royal Residences
Gödöllő város
MNV
Sisi út
Emberi Erőforrás Minisztérium
Magyar Nemzeti Galéria
MT Zrt
SZIL-HÁZ
Új Széchenyi terv
Magyar Nemzeti Múzeum
Turisztikai Egyesület
Gödöllői Régió Turisztikai Honlapja
MÁV Nosztalgia Kft.
Zeneakadémia